"Én úgy hívom: „Abrakadabra”
Az én esetem 2016. januárban kezdődött, illetve a gerinctájéki problémák már jó pár évvel ezelőtt.
Januárban már nem csak a derekammal bajlódtam, hanem ez a remek kis fájdalom beköltözött a csípő és fenék területére is. Addig, míg a gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító, szteroid cucc hatott még tán tudtam is aludni.
Aztán elkezdődött az éjszakai alattomos csipkelődő, pumpáló fájdalom, mikor is félóránként járkálsz fel-alá.
Orvostól orvosig, alternatív gyógymódok, gerincterapeuták, gyógynövények, az ilyen-olyan tornák, masszőr, szurik, gyógyszerek, még erősebb gyógyszerek…és 2016.augusztusára 10 kg lement, ami persze nem baj, csak nem értettem a miértet. És akkor az interneten gerincbetegségek gyógyulása címszó alatt rátaláltam a gyógyításművészetére. Olyan sok mindent kipróbáltam, miért ne próbálnám ki ezt is. Hátha…..(egyébként hitetlen kutya vagyok).
Azóta eltelt egy év. Köszönöm szépen jól vagyok. Be tudom kötni a cipőmet, tudok aludni. Tudom, hogy ezek kisdolgok, de nekem a Mindent jelenti."
Szabóné Kovács Julianna
2017. július 11.
Az eredeti, teljes facebook bejegyzés itt olvasható:
https://www.facebook.com/tatabanya.kezelohely/posts/121084658502510