"Egy szórólap segítségével találtam rá erre a japán energetikai gyógymódra. A spirituális kezelésekkel kapcsolatosan voltak fenntartásaim, de mivel az egyik ismerősöm is ennek segítségével gyógyult, ez a tudat rám ösztönzőleg hatott. Sok és sokféle kezelésen voltam túl a gerincemmel, vállammal, míg idáig eljutottam. Ezek ideig óráig segítettek, de az utóbbi időben szinte már azonnal visszaestem, nap mint nap erős fájdalmakkal kellett együtt élnem. Gondoltam kipróbálom András kezelését, végtére is veszíteni valóm nincs. A vállaim néhány kezelés után teljesen rendbe jöttek, már nem okoz problémát, ha fel kell emelnem a karom. Aztán hamarosan azt vettem észre, hogy csökken a gerinc fájdalom is, meg tudok csinálni olyan dolgokat, amiket már régóta nem tudtam. Kezelésről kezelésre javult az állóképességem, kevésbé vagyok fáradékony, tudok fájdalom nélkül hosszabb sétákat tenni, éjszakánként már nem ébredek fel a fájdalom miatt. A korlátozott mozgás és a mindennapi erős fájdalom miatt nagyon sok gyógyszert szedtem. Ez ma már a múlté, alig-alig van rá szükségem. Örömmel tölt el, hogy szinte úgy élhetem az életem mint korábban, amikor még nem tartott "fogságban" a betegség. Mivel sokkal jobban érzem magam, ettől a kedvem is jobb lett. Újra "szabadnak érzem magam". Hitetlenségem elmúlt. Csodálattal gondolok e gyógymódra, jó szívvel ajánlom másoknak is."
Kleinné Biacsi Judit
Az eredeti Facebook bejegyzés itt olvasható: https://www.facebook.com/pg/kezelohely.tatabanya/reviews/?ref=page_internal